Hírek

Barangoló tábor, avagy a II. Telefon mentes tábor a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában‼

 

Idén 11. alkalommal került megrendezésre a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskola önálló szervezésű tábora. Hogy kedvet csináljunk a jövő évi táborokhoz, lássuk a főszervező, Mihály Betta kollégánk beszámolóját:

"Minden évben más-más téma köré építem fel az erdőpedagógiai programjainkat! A tavalyi évből kiindulva 2022-ben is, a komfortzónából kilépve TELEFONMENTES napokat tölthettünk a Sziágyi Erdészeti Erdei Iskolában, a 26 mindenre elszánt gyerekkel. A diákok főként a Dunántúlról érkeztek, korosztályukat tekintve vegyesen, hiszen 8 éves kortól 17 éves korig bezárólag minden korosztály képviseltette magát. Ez nem okoz gondot, hisz a nagyok segítették, pátyolgatták a kisebbeket. A hosszú tábori évek munkájának gyümölcsei beértek, hiszen volt olyan táborlakó, aki már kilencedszer volt nálunk! Segítőm a lábodi iskolában tanító Niki barátnőm volt. A természethez sosem lehetünk elég közel, pláne gyerekkorunkban. A nyári táborozás egyik jó alternatívája az erdei iskola, melyben a gyerekek felügyelettel tanulhatnak meg bánni a "vadonnal" és egymással.

A látszólag szabad felfedezés mögött azonban jól tervezett pedagógiai program áll. Ez garantálja, hogy a gyerekek a korosztályuknak és a képességeiknek megfelelő témákkal foglalkozzanak, és ne csak jól érezzék magukat, hanem hasznos dolgokat is tanuljanak az erdőben töltött napok után. Rohanó világban élünk, mindenki a virtuális valóság áldozat lett, gyerek és felnőtt egyaránt. Nekünk erdőpedagógusoknak részben az is a feladatunk, ha egy gyerekcsoport érkezik hozzánk, ezt a rohanó- és virtuális világot egy kicsit lelassítsuk! Erre tökéletes helyszín az erdő, ahol sok esetben még térerő sincs, internet hozzáférés meg végképp lehetetlen!

Rengeteget játszottunk, felfedezve tanultunk és kirándultunk gyalog és kerékpárral egyaránt, minden estét tánccal és énekekkel zártuk.

Az erdei expedíció, a SEFAG Zrt. kezelésében lévő Nagysalléri vadászháznál található báró Schell József Vadászati és Természeti Emlékpark, a közeli Vadaspark és a Helytörténeti Múzeum, a Vidrapark, a kihagyhatatlan számháború (melyben természetesen mi is részt vettünk Nikivel), és a lábodi kirándulás tetszett a gyerekeknek a legjobban!

A tábor értékelése után nagy meglepetésünkre a Táborlakók egy zenés műsorral készültek nekünk és köszönték meg az egy hetet! Kerestük a szavakat, de nem találtuk....

A táboraink jó pár éve, az egyik legnagyobb kincsről szólnak: AZ ITT KIALAKÍTOTT BARÁTSÁGOK ÁPOLÁSÁRÓL és a TERMÉSZET SZERETETÉRŐL, VÉDELMÉRŐL! Minden évben elmondom a gyerekeknek, ha itt szereznek egy barátot maguknak, már megérte eljönni hozzánk! Jelen esetben már több évre visszamenő barátságokról beszélhetünk! Örömmel hallom a szülők beszámolóját, hogy a kommunikációs platformokat kihasználva, minden nap hosszasan beszélgetnek, üzeneteket váltanak egymással! Nagyon büszke vagyok rájuk!

Mi tanárok is kiléphettünk egy kicsit a szigorú pedagógus szerepkörünkből a nagyon jó csapatnak köszönhetően! Az már csak hab volt a tortán, hogy nem volt telefon a táborlakóknál, így maximálisan a természetre és egymásra tudtak figyelni! Az egyik kisgyerek búcsú mondata, ami a mai napig a fülemben cseng: „Már csak 361-et kell aludnunk és újra találkozunk!"

Mihály Betta, erdei iskola vezető

 

 







Vissza a Kezdőlapra Foglalás Kapcsolat Áraink Erdei Iskola Program Bemutatkozunk